Imádom őket!

Te nem?

Szóval, gyerekként kezdtem, egy VIII. kerületi panelban...

A Putrinka Állat és Természetvédő Alapítvány célja a segítségre szoruló állatok mentése és rehabilitációja. Elsősorban a szaporítóknak és általában az emberi érzéketlenségnek és  hanyagságnak áldozatul esett állatok mentése, ellátása, szocializációja hozzáértéssel, orvosi háttérrel – és végül, és legfőképp jó családot találni nekik
.
Egy másik fontos és érdekes munkánk az ép, beteg, testi- és érzékszervi fogyatékos, halmozottan sérült, sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és felnőttek állat asszisztált terápiája.

A megmentett és befogadott kutyákat terápiás képzéssel igyekszünk a lehető legjobb állapotba hozni, ugyanakkor a leendő gazdikat a tudatos és felelős állattartásra oktatni, nevelni.

A Putrinka Alapítvány hivatalos keretei között 10 éve mentünk kutyusokat, évi 80-100 kutyust adunk örökbe. Ez nem hangzik rosszul, de igazán akkor leszünk elégedettek, ha a bevállalt kutyáinknak valóban megfelelő életteret tudunk biztosítani, addig míg tényleg szerető családba, kompetens gazdához kerülhetnek.

Ez elég egyértelműnek tűnik, azért hangsúlyozom mégis, mert az állatvédelemben közreműködő szervezetek körében nem általános ennek a minőségi követelménynek a szem előtt tartása. Altalában a mennyiség kerül előtérbe, és a kutyák megmentése jellemzően a begyűjtésükig terjed, vagyis nem áldoznak elegendő energiát a folyamat teljes, és kielégítő lezárására.

Tagjaink külön juttatás vagy fizetés nélkül látják el tisztségüket.
Saját autóinkkal, amiket önköltségen tartunk fent, hozzuk,visszük az állatokat
– természetesen anélkül, hogy ez a minőség rovására menne.

Ságodi-Kulcsár Kata
Kurátor

Joánovits Andrea
elnök 

Habilitációs kutyakiképző
Állatjóléti felelős

Hall Ramóna
Kurátor

A mennyiség helyett a minőségre törekszünk.

KÜLÖNLEGES KÜLDETÉSÜNK: A KUTYA ASSZISZTÁLT TERÁPIA

Azok számára, akik részt vettek benne, vagy akár csak szemlélőként volt alkalmuk végig nézni  egy állat asszisztált terápiás foglalkozást, egy nagyon izgalmas folyamat, és igen gyakran mélyen megható látvány, egy életre meghatározó élmény lehet: Óhatatlanul az Ember-Természet viszonyát, ezen keresztül önmagunk és a minket körül ölelő létezés nagy kérdéseit veti fel – még hozzá anélkül, hogy különösebben bele kéne magyaráznunk. 

Mit kezel és hogyan?

Sok olyan embertársunk van, aki nem túl könnyen jut el az élet nagy kérdéseiig, mert annyira lekötik a figyelmét múltjának kudarcai, fájdalmai, a jelen nem szűnő aggodalmai, nem beszélve a jövő kilátástalanságáról. Ami közös bennük, az, hogy már gyerekként bántották, leértékelték őket. Fájdalmat okoztak nekik, még hozzá épp azok, akik a legközelebb álltak hozzájuk. 

Az emberi kapcsolataikban, abban, ahogy a világot, és benne magukat látják, ezek az élményeik meghatározók maradnak, és mindenre árnyékot vetnek az életükben. Láthatatlan, mégis testet-lelket megnyomorító fájdalommal fenyegető akadályokat emel köréjük a bizalmatlanság, a szeretetet hiány, és az, hogy elhitték: nem elég jók embertársaik számára.   

Hacsak… 

Hacsak valami meg nem fordítja őket ezen a lejtőn, és helyre nem állítja az önmagukba és a világba vetett bizalmukat, hogy újra kapcsolódhassanak hozzá: Az ember társas lény, aki közösség nélkül magányra, bukásra van ítélve!

kutya asszisztalt terapia

Hogyan segíthet egy ilyen vészjóslón elénk tornyosuló akadály leküzdésében egy kis szőrös állat? 

 Nos a problémák egyik közös nevezője, ami a pszichózisok és neurózisok mögött meghúzódik, a kudarc, és a kudarcot követő mentális és akár fizikai fájdalommal járó súlyos leértékelés. Minél többször, illetve minél nagyobb erővel ismétlődik meg, annál bizonyosabb, hogy valósággá válik, mert az alanya végül elhiszi, hogy egyáltalán nem jó, nem értékes. Ha mások számára nem az, akkor a maga számára még annyira sem. 

…És akkor jön egy szörös kis állat: 

Odabújik hozzá, nem kérdez, nem kételkedik, minderre semmi szüksége ahhoz, hogy szeretetet adjon neki. Amikor – ki tudja, milyen régóta először – átadja magát ennek az érzésnek, átéli, hogy mégis érdemes a szeretetre. Mégsem olyan rossz ő, mint ahogy hitte, mint ahogy elhitették vele. Máris egy kicsit jobban bízik magában, bátrabban kommunikál, így jobb együttműködésbe kerül, ezért nagyobb sikereket ér el – végül akár az élet legnagyobb kérdéseiig is eljut…   

Felkeltette az érdeklődésed ez a néhány gondolat? 

Tudj meg többet az állat asszisztált terápiákról, és a kutyák ebben betöltött szerepéről ebben a tanulmányban!

Vagy kattints, és vedd fel velünk a kapcsolatot, szívesen szervezünk ilyen foglalkozást, ha kéred – egyeztessük a részleteket!

 

Terápiás foglalkozást szeretnék!

...Amire igazán büszkék vagyunk:

Ahogy a küldetéseink köre, úgy a célközönségünk is igen széles. Itt az óvodás korú gyermekektől az idős otthonok lakóiig mindenki megtalálható. A terápiás kutyáink tudását az ő javukra igyekszünk népszerűsíteni általános iskolákban, óvodákban, speciális tanintézetekben is.

Így egyszerre nagyon sok embert tudunk elérni.

Az elmúlt években az ország számtalan óvodájában, lakásotthonában megfordultunk.Nógrád, Borsod, Fejér, Pest megyében és Budapesten is. A teljesség igénye nélkül például a Kispesti Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Mátraszeli Gyermekotthon, a Szeglet hátrányos helyzetű, vagy tanulási nehézséggel küzdő, sérült gyermekek és fiatal felnőttek integrációját segítettük, de évek óta dolgozunk együtt a XX.kerületi Mákvirág tagóvódával is.

Az Állatok Világnapja alkalmából évente megrendezésre kerülő fesztiválunkon a kerület összes óvódása és szülei hosszú idő óta rendszeresen találkozik velünk.

__

 

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Akár találtál, akár keresel kiskutyát, a legjobb helyen jársz,
csatlakozz hozzánk a Facebook-on!

Ha kérdésed van, itt is felteheted, készséggel segítünk!

Joánovits Andrea